AIKIDO: az energia egységesítés útja
AI: egység vagy harmónia
KI: energia
DO: út vagy az elérés módja

Az AIKIDO napjainknak egy olyan BUDO irányzata melynek alapjai mélyen a feudális Japánban gyökereznek. Célja egy egységesebb ember elérése, a test és lélek edzésén keresztül. Egy olyan önkifejezési forma, ahol a testünkön végzett munka segítségével válik lehetségessé az egyén személyiségfejlődése. Így a tökéletes technika elsajátítása nem lehet a végső cél, csak eszköze lélek (szellemiség) kifejezésének.

Az AIKIDO-t elsősorban a pusztakezes (tai-jutsu) technikáiról ismerik az emberek, de ezek elsősorban a fegyveres így a kard és bot régen is alkalmazott elvein és annak használatán alapszik. A gyakorlásnak számtalan formáját használják TACHI-WAZA (állásban) SUWARI-WAZA (térdelő helyzet) HANMI-HANDACHI-WAZA (egyik fél állásban másik térdelő helyzetben) TAI-JUTSU (pusztakezes) BUKI-WAZA (fegyveres). Így az AIKIDO-n keresztül lehetőség van egy egészségesebb, koordináltabb test elérésére és annak hosszú távú megőrzésére. Az AIKIDO a széles technikai gazdagságán keresztül lehetővé válik megérteni a testünk működését, ezek egyre szélesebb körű alkalmazását pl: járás, ülés, állás, stb. a testrészek egymáshoz viszonyított helyzetét azok újraértelmezését és működésének egyre magasabb szintre emelését. Az Aikido részét képezi az etikett, aminek része az udvariasság és tisztelet az oktatóval, haladóbbakkal, és a velünk azonos szinten lévőkkel. Így lehetővé válik a megfelelő szintű gyakorlás és kapcsolatteremtés, ami pozitív hatással van a gyakorlás minőségére.

Az aikido rövid története:
Az aikidot a páratlan budoka Morihei Ueshiba hozta létre. Túlhalad a bujutsun, amely szembeállítja az erőset és a gyengét, a győzelmet és a vereséget, és megnyitja a személyiség fejlesztésének azt az útját, ami a test és a lélek mindennapos és állandó csiszolásán keresztül történik. Ezt a Budót, amely modern korunknak Aikidonak, nevezi el. Amikor fiatalon végig kell néznie, hogy politikai okok miatt, apját megverik a „hosszú karok”, szükségét érezi, hogy Bujutsut tanuljon. Lehet, hogy ez az esemény hívja életre benne azt a hajlíthatatlan akaratot, hogy egész életében a Budonak szentelje magát? Mesteri fokon elsajátítja az olyan tradicionális japán iskolák titkos technikáit, mint a Aioi-Ryu Jujutsu, Kito-Ryu Jujutsu, Daito-Ryu Jujutsu, a Sinkage-Ryu kenje, Hozoin-Ryu Sojutsu, stb. Azt lehet mondani, hogy találkozása Takeda Sogaku-val a Daito-Ryu-ból, meghatározó volt, felnyitotta a szemét, és a Budo felé irányította. Valójában a bujutsu gyakorlása, ami nem vezet az emberiség megmentéséhez, nem tudja öt kielégíteni, s így a szellemi gyakorlat felé fordul. 18 évesen „Nagy Kereskedő” akar lenni és „felmegy” Tokióba. Később elindul, mintegy 80 önkéntes élén Hokkaidóra, az „Északi határra”, ahol tisztelettel övezett vezetővé válik. Nyolc évet töltött itt, és megalapítja Shirataki falvát. Apjától örökli ezt a vállalkozó szellemet, és csak Deguchi Wanisaburoval, az Omoto-Kyu szervezöjével értik jól egymást: Deguchi arról álmodik, hogy megalakítja a földi paradicsomot Mongóliában (jóllehet O Sensei eredetileg azért keresi fel, mert apja gyógyulását reméli tőle). Apja távozása nagy megrázkódtatás számára, hisz nála kezdettől fogva megértésre és támogatásra talál. Később két fiát majdnem egyszerre veszíti el, ami csak tovább fokozza megpróbáltatásait, és bizonyos, hogy Deguchi tiszteletes segítő keze és érző szíve segítséget jelent ekkor.

Mély hite, mely már gyermekkorában megnyilvánul, csak tovább fokozódik a mesterével történö találkozás során, és mivel a bujutsu gyakorlása nem tudja csillapítani belsö hiányérzetét, hite arra vezeti öt, hogy megkeresse az utat, mely a Bun keresztül a béke felé, egy olyan világba vezet, ami egy nagy, minden ember előtt nyitva álló házhoz hasonlítható. Deguchi tiszteletessel gyakorolni, elindulni vele Mongóliába, börtönbe kerülni, halálra ítélve lenni, az utolsó pillanatban kegyelmet kapni, megtapasztalni a háborút a halál közelében, mindez gyarapítja azt a tapasztalatát, amikor Japánba való visszatérése után él meg az iskolák közötti versengésben, hogy végül elérkezzen a tökéletes Budohoz, az abszolút győzelemhez.

Miután sok évig edz, hogy elérje ezt a célt, egy napon a kardoktató tengerésztiszt kihívja. Fegyvertelenül áll ki, és a tiszt képtelen ott megérinteni. Ez után a harc után, O Sensei megmosdik egy kútban, és egy kis sétát tesz a kertjében. Hirtelen mozdulatlanná dermed, mert úgy érzi hogy megremegett alatta a föld. Az égből és a földből aranysugarak ömlenek rá, átváltoztatva testét. Megtisztult teste a világegyetem határáig tejed, megérintik a madarak nyelvét. Képes a szelet és minden más jelenséget látni. Ekkor ezt gondolja.” A győzelemvágy vak. Szeretetté kell válni, magává a világegyetemmé. A Budo forrása az isteni szeretet és az egyetemes együttérzés”. Megérti, hogy az igazi Budo elrendezés, teremtés és védelem. Ez a tapasztalat válik az aikido alapjává. Ugyanebben az időben Yamagoto Gombei gróf, az akkori miniszterelnök, felkéri, hogy jöjjön Tokióba tanítani. Deguchi tiszteletes azt tanácsolja neki, hogy tegyen eleget a kérésnek. Órákat ad tehát a császári udvarban, a vezérkar tisztjeinek, a pénzügyi hatalmasságok családjainak. Maradék idejét katonai iskolák, egyetemi dojok és nagyvállalatok dojoi között osztja meg. Mégis 1935 táján elégedetlen, mert az aiki bujutsu fejlesztése túl sok idejét elveszi, és nem jut ideje a személyes fejlődésére, ezért Iwamán megműveletlen földet vásárol, hogy ott valósítsa meg álmát: földműveléssel összekapcsolt Budo tanulást. Ekkor tör ki a II. világháború. Tanítványait szétszórja a háború, a különféle Budók a kormány befolyása alá kerülnek, és egy olyan fokú alkalmazkodást kényszerítenek rájuk, ami távol áll az ö független szellemétől. Ekkor alkotja meg az Aikidót, hogy kifejezésre juttassa annak sajátos jellegét, majd tanítványai között felosztja a felelős pozíciókat, különösképpen a tokiói dojot, melyet a fiára bíz. Elhagyja Tokiót, hogy teljesen az életművének szentelhesse magát, Iwamán nyit egy szabadtéri dojot, s ott dolgozik az aikido folyamatos alakításán. Tevékenységének köszönhetően, és annak ellenére, hogy a megszálló amerikai erők mindenféle harcművészetet betiltanak, semmiféle törés nincs az aikidoban, ami a tilalom feloldása után, tovább tud fejlődni 1948-tól a tokiói dojoban.

1956 táján az akkori Doshu teljes egészében az aikido terjesztésének és oktatásának szenteli magát. Ugyanebben az időben, O Sensei engedélyével, megkezdődnek a nyilvános bemutatók. Számos edzőterem nyílik iskolákban, egyetemeken és vállalatoknál. Szintén ekkor kezdődik meg az aikidó Japánon kívüli elterjedése is. 1951-ben Mochizuki Minoru mester az első, aki az aikido képviselőjeként érkezik Franciaországba és egyben Európába. A következő évben Abe Tadashi mester száll partra Marseill-ben, és elkezdi az aikido terjesztését Európában. Ugyanebben az évben Tohei Koichi mester telepíti meg az aikidot Hawaii szigetén és az USA-ban. 1961-ben O Sensei 78 évesen a Hawaii Aikikai dojojának megnyitója alkalmából kapott meghívásra érkezik, ez a körút fémjelzi az aikido nemzetközivé válásának tényleges megindulását.

Forrás: "A Nobuyoshi Tamura Aikido címü könyvéből"